2013. szeptember 6., péntek

Kolozsváron

 2011. május 13-án a kincses városba vitt utunk, hogy újra Kuruttyoljunk. Nagy esemény volt ez számunkra, hisz már harmadjára lehettünk résztvevők a "versenyek versenyének" országos döntőjén.
A kolozsvári szervezők mindenre odafigyeltek, nagyon ügyesen és leleményesen oldottak meg minden helyzetet.
Állatvilággal kezdődött a megmérettetés. Volt növényfelismerés, védőbeszéd szerkesztése a pagonylakók és az erdő védelmének érdekében és Csodálatos állatvilág -kártya készítése.
Az a csapat, aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott egy témakörnél, kapott egy "kis szíverősítőt", vagyis egy kis mézet.
Az ügyességi próba során kuckót kellett építeni. Nehéz feladatnak bizonyult, sehogy sem akart megállni az alkotmányunk.
Dani tudja kire kell figyelni, minden kis segítség jól jöhet - gondolja.
Már majdnem kész a művünk. Csak nem akartak  banándíszt rakni a tetejére?! Vagy egy kis szíverősítőnek kellett a majomeledel? Lényegtelen. Fő az, hogy megállt a kuckónk, s pontot hozott a csapatunknak.
Nem volt "bűvös radírunk", és nem tudtunk eléggé ráhangolódni Micimackó logikájára, ezért kicsit elrontottuk a matematikát, ami a második próbatétel volt. Ez a sikertelenség rányomta bélyegét csapatunk további munkájára, de a verseny harmadik részére összeszedték magukat a gyerkőcök.  Maximális pontszámot szereztek a Rügyek a honismeret és EU témakörben.
Fontos dolgot tanultunk meg ezen a versenyen, méghozzá azt, hogy hogyan kell felállni és tovább küzdeni, ha egy váratlan esemény a fölre dönt.
 Rügyeink újra bizonyítottak: elvitték és nevezetessé tették iskolánk nevét. Tudtára adták sokaknak, hogy létezik Belényes városa, és, hogy innen is, ahol "móc beszéddel vegyül a magyar" származhatnak értékes magyarok.

 Megérkezés után, bejelentkezéskor, minden versenyző kapott egy kis csomagot, amelyben többek között volt egy zöld, Kurutty feliratú póló is. Mi, tanítók, nem néztük meg, hogy mi van a csomagban, gyermekeink pedig nem gondolták, hogy az új ruhadarabot fel kellene venni a verseny idejére. Így csak a Rügyek lógott ki a sorból, mindenki zöldben kuruttyolt, csak mi fehérben. De minden rosszban van valami jó: így hamarabb kitűnünk a csoportképnél.
A verseny harmadik napján egy kis városnézés és lelki feltöltődés (zenehallgatás) után a botanikus kertbe látogattunk el.
Hatalmas élmény volt ottlenni ezen a versenyen, igaz-e Rügyek?  

2013. szeptember 5., csütörtök

Barangolás az EU-ban

A Szarvadi Beatrix, Szatmári Eunika és Mladoniczky Szabolcs alkotta Rügyek csapat, amely a Barangolás az EU-ban verseny megyei szakaszán III. helyezést ért el, 2011. május 7-én résztvevője lehetett az országos versenynek. Nagyon ügyesen szerepeltek iskolánk tanulói, sőt az egyik feladatnál ismereteikkel még a zsűrin is túltettek ( Málta zászlójában van  +).
Tudásukkal végül az országos szakaszon az ötödik helyezést érték el. Szívből gratulálunk nekik.
Ha valaki küld képet az eseményről, akkor azt csatoloni fogom a bejegyzéshez.

Mert megérdemlik...

Anyukáinkat köszöntöttük 2011. május 1-én, a  református templomban. Azért vagyunk ilyen kevesen, mert a többiek a munka ünnepének alkalmából különféle tevékenységeket szerveztek. Ez a gyülekezet is szabadtéri istentiszteletet tervezett. Ha nem szólt volna közbe az időjárás, akkor egy közös pikniken vettünk volna részt, és ott adtuk volna elő ünnepi műsorunkat. Ha az a sok volna ne lett volna...
"Azé a föld, aki teleszüli gyermekekkel" - mondta egy bölcs ember. Tehát kedves anyukák, annál gazdagabbak vagytok, minél több  gyermeketek van. De nem csak öröm, áldás, hanem hatalmas felelősség is jár a gyermekekkel. Hiszen főleg az anyuka felelőssége az, hogy a gyermeket a Mindenható és a nemzet szolgálatába állítsa. Ezért minden tiszteletet és becsületet megérdemel!
Köszönjük Istenünk, az édesanyánkat!

Regélők

2011. április 15-én immár második alkalommal szerveztük meg Belényesben a Regemondó verseny megyei fordulóját.
 Nagyszalonta, Margitta, Élesd, Nagyvárad és Belényes körzetéből érkeztek tanulók, összesen tízen.
 A vendégeket a IV. osztályos tanulók köszöntötték furulya és énekszóval.
 Regék és népmondák hangzottak el a magyar történelem nagyjairól, sőt még a várasfenesi Bélavárról is.
 Első lett Szatmári Loretta (ő képviselhette megyénket a marosvásárhelyi országos döntőn), második Erdődi Ferenc, mindketten Rusz Csilla, nagyváradi tanítónő diákjai, harmadik a várasfenesi Petka Szilárd, Boros Erzsébet tanítványa.
 A verseny után ellátogattunk Várasfenesre, a Vura Ferenc által létrehozott tájházat barangoltuk be, ahol a környékünkre jellemző régi tárgyakat csodálhattunk meg.
 Láttunk felvetett ágyat, népviseletet, régi falvédőket és képeket, búbos kemencét és még sok mindent, amelyekről Juli néni örömmel mesélt nekünk, és válaszolt az érdeklődők kérdéseire.
 A tájházban nemcsak örömmel fogadtak bennünket, de egy kis meglepetést is előkészítettek a regélőknek és kísérőiknek, meleg teával és sütivel gondoskodtak a rólunk.
 A csoportkép a tájház előtt készült, innen utunk a Bélavárhoz vezetett. Embert és erőtpróbáló feladat volt a túra, a kísérők közül többen döntöttek úgy, hogy megvárják a csapatot a hegy alatti tisztáson.
 Mászás közben volt olyan is, akinél "kifogyott a Duracell", majd újra feltöltődött. Annak ellenére, hogy csak romok vártak bennünket a csúcson, érdemes volt meghódítani azt. A gyönyörű kilátás és lelki feltöltődés volt a jutalma azoknak akik vállalkoztak rá.

Döbbenet

"Ezek a csírák már megint benőtték magukat a döntőbe!"- fogalmazott így egy váradi tanuló a Kurutty megyei döntője után.
 2011. április 9-én újra Nagyvárad felé vettük az irányt, igyekeztük a Kurutty megyei szakaszára a mi kis Rügyeinkkel.
 Nevükhöz méltóan a növényvilág témakörében nyújtották a legjobb teljesítményt, de maximális pontszámot értek el zenéből és idegen nyelvből is.
Anyanyelvnél a nagyok Füles valamelyik "hőstettéről" írtak vidám versikét.
 Íme a végeredmény:
 A híres emberek kicsit meggondolkoztatták a Rügyeket, de végül szépen összehoztak 7 pontot.
Az eredményhírdetés előtt Szallós Ildikó tanító néni jól megmozgatta a társaságot, a gyermekek együtt táncoltak és közben dalolták a slágereket. A Vukk aratta a legnagyobb sikert.
Első lett a Rügyek, második a Pitypang, Micskéről, harmadik a Csipet-csapat, Székelyhídról. Gratulálunk nekik, nagyon ügyesen, szépen és eredményesen dolgoztak együtt.

2013. szeptember 4., szerda

Gyökereink

"...így készülünk szelíd háborúra, 
mindig magunkért, soha mások ellen, 
sót párolunk és vásznakat szövünk, 
s míg kisebbítnek, lassan megnövünk!"
2011. március 15-én együtt ünnepeltünk városunk magyar tagozatos óvodásaival. Ismerkedtünk egymással és nemzetünk jelképeivel - mert tudnunk kell, hogy hova tartozunk. 
Összetartozunk, mert összeköt bennünket az anyanyelvünk, őseink dicső múltja, szülőföldünk szeretete és a jövőbe vetett hitünk. Fontosak ezek a közös alkalmak, mert erősítik a közösséget, s ez számunkra elhanyagolhatatlan.
Együtt színeztünk, majd katonadalokat és Kossuth-nótákat harsogtunk, és néhány kisdiák az alkalomhoz illő verset is előadott.
 
Remélem, ezek a gyermekek soha nem fogják szégyellni azt, amiért annak idején a szabadságharc hősei feláldozták az életüket. Remélem azt, hogy egyenes derékkal, szilárdan, állhatatosan, hűségesen, tisztességesen és becsületesen állják meg a helyüket az életben, épp úgy, mint a Nyergestetőn a fenyőfák.

Megint Kurutty

2011. március 5-én két csapattal Nagyváradra mentünk a Kurutty körzeti szakaszára.
 Íme a két csapat, a Rügyek és a Barangolók.
 A mi termünkben hat csapat versengett egymással, három nagyváradi, egy élesdi és a mi két csapatunk.
 Anyanyelv témakörrel kezdődött a vetélkedő. Milne Micimackója mindenkit levett a lábáról, nagyon megszerettük, és örültünk annak, hogy egy ilyen kedves, barátságos és falánk medvéről tanulhattunk a felkészülés során. A próbán a csapatok hírdetést szerkesztettek, és dalszövegírókká váltak, ugyanis a Pál, Kata, Péter... szövegét kellett átírják.
Állatvilág témakörben a Barangolók bizonyult a legügyesebbnek, és az ügyességi verseny során is övék volt a legötletesebb és legemlékezetesebb megoldás.
 Idegen nyelvből 3 perces  jelenetet mutattak be a csapatok, állatszereplőkkel. Szabi nyúlnak, Robi bagolynak, Viki medvének öltözött, és összefogtak, hogy megmentsék a fenyőt (akit Viktor alakított). 
                                      
 Hanna Bagolynak, Dani Tigrisnek, Jonánatán Zsebibabának, Andrea pedig Nyúlnak öltözött. A jelenetben Zsebibabát tanították meg számolni. Úgy látszik jól megtanították, mert nekik adták a legtöbb pontot. Talán próbára akarták tenni a kis kengurut, hogy meg tudja-e számolni?
Első lett a Brekex, nagyváradi csapat, második a Rügyek, harmadik a Barangolók. Gratulálunk nekik. Az első két csapat jutott tovább a verseny megyei szakaszára.