Mindenki izgatottan várta a kijelölt napot, ugyanis vonattal mentünk a "tett színhelyére". Vonzotta a gyermekeket a közös tanórán kívüli tevékenység, a vonatozás és az osztálytársuk szülőfalujának és otthonának a megismerése.
Ottó és Henike, a helybeliek, a vasútállomáson vártak bennünket, és vezették csapatunkat a házigazda otthonáig. Gyönyörű volt a reggel, a gyermekek útközben megfigyelték a Pontoskőt, a bokrokon csiripelő madárkákat, a szántóföldeket és az utunkba kerülő gyógynövényeket.
Kati néni, Ottó anyukája, harapnivalóval és meleg teával várt bennünket. A falatozás után az udvartól a kertig mindent tüzetesen megfigyeltünk, megnéztük a kiscicákat, a borjakat, a malacokat, felfedeztük a tyúkok tojóhelyeit, a traktor pótkocsijára, az úgynevezett "remorkára" többen is felpattantak a gyermekek közül, és megbeszéltük azt is, hogy mi a különbség a hordó és a kád között.
Ottó mindent megmutatott nekünk, még játékait is megosztotta társaival. Volt nagy zsivaj, lárma az udvaron, amely nagyobb volt, mint az iskolánkban a játékra kijelölt részünk.
A játszás után kezdődött a nagy munka. A pityókákat lóval kiforgatták a földből, nekünk csak össze kellett gyűjtenünk őket. 
Mindenki serényen dolgozott, s így hamar megteltek a vödrök; a lelkes gyermekcsapatok még versenyeztek is azon, hogy melyikük gyűjt több burgonyát.
Ez az alkalom jó volt arra, hogy megtapasztaljuk milyen fáradságos munkával telik a földművelő ember élete, s megtanuljuk tisztelni és megbecsülni a munkáját; hogy rájöjjünk arra: a munka nem szégyen, sőt a munkára kész embereké a jövő. Minden ember maga választja meg sorsának alakulását, ha lustálkodással, henyéléssel tölti mindennapjait nem számíthat bő termésre, de ha szorgoskodik, tevékenykedik, munkájának eredménye lesz.
Mire a munkát befejeztük délre harangoztak. Ekkor mindenki szalonnasütésre gyűlt össze."Ha krumpli se volna,
fölkopna az állunk" írja Kányádi Sándor a Krumplis mese című versében. Milyen jó, hogy nekünk nem kell ettől tartanunk!
Pirultak a szalonnák, csöpögött a zsír, s a munkában elfáradtak új erőt meríthettek. A kertből szép kilátás nyílt a Pontoskőre, Ottó el is mesélt nekünk egy mondát róla.
Ebéd után elérkezett a játszás ideje. A betonrengetegből jött gyermekek nagyon örültek annak, hogy kedvükre szaladgálhattak a már üres krumpliföldön, itt nem kellett attól tartani, hogy ha elesik valaki kilyukad a nadrágja, mindenki vígan hemperghőzhetett a fűben, s játszhatott Rabló-pandúrosat.
Játék közben megérkezett a fánk is, és mindenki tömhette magába a finom desszertet. Indulás előtt még összeálltunk egy közös kép erejéig, hogy legyen mit kiraknunk az osztályunk előtt levő kis folyosóra, s ha majd a szünetekben rápillantunk, akkor jusson eszünkbe ez az örömteli nap.
Az állomáson a vonatra várva zálogosdit játszottunk a negyedikesek vezénylésével. Házigazdáink elkísértek bennünket, és mi a vonatból integetve búcsúztunk el tőlük.
Köszönjük a Kovács családnak, hogy vendégül látott bennünket, tudjuk, hogy nem volt kis dolog ennyi gyermeket fogadni az otthonukban, s mindent közszemlére tenni a kíváncsi szemek előtt. Azt is tudjuk, hogy azt a munkát, amit a mi lelkes csapatunk végzett, ők is elvégezhették volna nyugodtabb körülmények között, kevesebb felfordulással. Épp ezért, nagyon hálásak vagyunk nekik, amiért segítettek nekünk jobb, szorgosabb és emberközelibb gyermekeket nevelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése