2011. február 21., hétfő

Jutalom

A kitartó tanulás és a hónapokon át tartó megfeszített munka jutalma egy élményekkel teli kirándulás lett a magyar "tengerpartra".Iskolánkból két csapat indulhatott:
- a Rügyek azért, mert országos negyedik lett a Kuruttyon;
- a másik azért, mert a mi iskolánk szervezte meg a Regemondó verseny megyei szakaszát.
Siófokon egy gyönyörű szállodában volt a szállásunk, ahonnan megérkezés után már félórával a hűs habokba vezetett a lurkók útja.
Másnap egy nap erejéig a gyermekek felhőtlen szórakozása érdekében történt egy kis csere a csapatok alakulásában, ugyanis lett egy lány-, és egy fiúcsapatunk.Míg a lányok hajókáztak, hattyúkat etettek és megnézték a környék nevezetességeit, ellátogattak Tihanyba, addig a fiúk szurkoltak, játszottak, harcoltak, falat másztak Budapesten a Napozóréten.
Másnap nagy örömünkre a programok fedték egymást, s így együtt játszhattunk, szórakozhattunk és barangolhattuk be a Napozóréten kialakított Nemzetek utcáját.

Nagy örömünkre ellátogattunk az állatkertbe is, ahol lenyűgözött bennünket a sok látnivaló és még a lábfájásunkról is megfeledkeztünk, amelyet a hatalmas területen levő állatkert bejárása okozhatott volna.

Igazi meglepetés és feledhetetlen élmény volt, hogy Magyarország államelnökének, Sólyom Lászlónak a meghívására eljuthattunk Kocsis Zoltán komolyzenei koncertjére, amelyet a Művészetek palotájában tartottak.
Ezúton is köszönetünket fejezzük ki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagjainak, valamint a Kurutty Oktatási Program szervezőinek, hogy lehetővé tették ingyenes részvételünket ezeken a csodálatos eseményeken, gondoskodtak a többfogásos ételekről és a lenyűgöző szálláshelyről.
Útban hazafelé megálltunk Budapesten, s megnéztük a Tropikáriumot is, ahol a mélyvízi világ egy részének és a trópusi őserdő egy kicsi darabkájának tanulmányozásával gazdagodhattunk.
Gyarapodtunk tudománnyal, élményekkel, barátokkal, ismerősökkel és tapasztalatokkal.
Ábel, a csapatkapitány, csak azt sajnálja, hogy jövőre már nem Kurttyolhat, mert ötödikes lesz.

2011. február 14., hétfő

Királyi főerdészek

2010. május 14-én, korán reggel, kis csapatunk útnak indult Kézdialmás felé. Tele izgalommal, lelkesedéssel, reményekkel és vágyakkal, elvárásokkal és megfelelni vágyással vágtunk neki a hosszú útnak. Megérkezésünk után a gyermekek érdekes játékokat tanultak, ismerkedhettek, játszhattak a kultúrotthon udvarán levő kis játszótéren, majd vacsora után minden gyermekért jöttek a szállásadóik. Másnap kezdődött a NAGY küzdelem a pünkösdi királyságért.
Állatvilág témakörrel kezdődött a vetélkedő, s a Rügyek csapata a következő villámkérdéseket kapta:
1. Hogy hívják a méhek azon testrészét, ahol a nektárt tárolják?
2. Mennyi idő után kelnek ki a katicabogár lárvái?
3. Háta bársony,
hasa vászon,
szeme pilla,
farka villa,
feje bot. Mi az?
4. Mi az apácajuh?
5. Hány hét után nyílik ki az újszülött mókusok szeme?A maximális 5 pontból 3 sikeredett, de a helyes válaszok nagyon gyorsak és pontosak voltak, amit még Kurkó bácsi is megemlített, egy frappáns megjegyzéssel.
Az állatvilág második része a bemutatás volt, a juh táplálkozási szokásait, testfelépítését, szaporodását és hasznosságát kellett bemutatniuk tanulóinknak. Ezt a témakört összesen 20-ból 16 ponttal zártuk, ügyesen dolgoztak Rügyeink.
Anyanyelv témakörben a kicsiknek olyan összetett szavakat kellett alkotniuk, amelyek egy Kányádi versben szerepelnek, s a szószerkezetek alapján meg kellett nevezzék a vers címét (Somvirággal, kakukkfűvel); anagrammából madárneveket kellett alkotniuk, s azoknak megnevezni a hangját, pl. szarka - csörög, rigó - fütyül; majd Az okos kos című versből kellett ábrázolni egy részletet.A nagyoknak verset kellett alkotniuk. Néhány próbálkozás itt látható.

Ebben a témakörben 22-ből 18 pontra értékelte a zsűri a Rügyek munkáját.
Érdekes volt mások előadása is, és néha-néha felpillantottak a gyermekek a munkájukból, hogy megcsodálják egymás művét, de nem lehetett lazsálni, mert egyszerre több témakör is zajlott.
Matematikánál a logikáé volt a főszerep, 6 szöveges felatot, és 2 képrejtvényt kellett megoldaniuk a versenyzőknek.
Ötletes, és témához kapcsolódó feladatok voltak, mint például: "Rigó Iringó mézespogácsáért áll sorban, közben így gondolkodik: ha 3 tükrös szívet veszek, megmarad 3 lejem, ha 5-öt veszek, még 9 lejre lesz szükségem. Hány lejbe kerül egy pogácsa?" a) 6 b) 9 c) 12
A Rügyek logikája ennél a megpróbáltatásnál14-ből 11 pontot ért.

ĺme az idegen nyelvű jelenet, mellyel 8 ponttal gazdagodott a Rügyek tarsolya.
Művészetek, azon belül zene témakörben az első feladat állathangok felismerése volt. A széncinke és a gímszarvas hagját hallhatták a tanulók. A második feladatnál hangszereket kellett felismerniük a gyermekeknek a Szentivánéji álom - Nászinduló és a Négy évszak - Tavasz egy részletéből. Majd a zeneművek címének megnevezése volt a feladat, mikor Verdi: Pünkösdi királyságából és Mendelssohn: Tavaszi dalából hallottunk részletet. Ábel ezt a témakört végiszínészkedte, sugárzott róla az öröm és a tudás, mikor meghallotta a Vivaldi tavaszának első tételét, örömében még egy puszit is nyomott Hanna arcára, közben a levegőben hegedült és mondta a helyes választ. Ellenben, mikor elérkezett a modern zene ideje lehervadt a mosoly az arcáról, Dani vette át a főszerepet, Ábel pedig megadással dőlt hátra a székében.
Ennél a témakörnél 8-ból 5 pontot sikerült gyűjteni.

Az EU témakörében, a memóriajátéknál az én elvárásaim nagyok voltak. A felkészülés során bizonyított tudásuk alapján biztos voltam abban, hogy hibátlanul fogják megtalálni a kért országok zászlóit és fővárosát, és tudtam azt is, hogy az idő sem fog gondot jelenteni. Ellenben kicsit meglepődtem, talán a versennyel járó izgalom volt a ludas, így 9-ből csak 7 pontot szereztünk.
Honismeretnél ilyen jellegű kérdésekre válaszoltak a gyermekek:
pl. Udvarhelyszéken, Sóvidéken ma is élő pünkösdi szokás a hesspávázás. Kik játsszák?
a) gyerekek
b) felnőttek
c) csak fiúk
A legnagyobb székelyföldi katolikus zarándoklat színhelye 1567 pünkösdétől...
a) Máriaradna
b) Csíksomlyó
c) Szőkefalva
A török-tatár fosztogatások idején a falu lakossága Feketevárba menekült, de egy állat elárulta őket. Mire lőnek azóta is az apácaiak?
a) nyúlra
b) rókára
c) kakasra
Válaszaink 10-ből 9 pontot értek.
Az ügyességi próbánál célbadobni, egyensúlyozni, talicskázni kellett,a csapatkapitány osztotta fel, hogy melyik csapattag hol mérje meg ügyességét. 5,25 pontot szereztünk.
A verseny izgalmai, egy kis erőgyűjtés és pihenő után a kézdialmási iskola tanulói örvendeztettek meg bennünket néhány jelenet és tánc bemutatásával.
Mi pedig izgatottan vártuk az eredményhírdetést.A Rügyek csapata a Királyi főerdész címet nyerte el, s ezzel együtt egy balatoni kirándulást. A pünkösdi királyok a Rigók lettek.Országos negyediknek lenni nem kismiska, nem csekélység. Mi, tanítóitok, büszkék vagyunk rátok Rügyek.
Gyermekeink a vendéglátóikkal.Másnap ellátogattunk a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumba. Megcsodáltuk a főtérről szerteágazó udvartereket is Kézdivásárhely nevezetességét.
Ellátogattunk a Csernátoni Falumúzeumba is, ahol sok érdekes dolgot láttunk, nekem mégis valahogy az alábbi két kép tetszett a legjobban.Örülünk annak, hogy részesei lehettünk ennek a versenynek. Hiszem azt, hogy nem csak ez a négy gyermek, hanem ezek tanítói, osztálytársai, és hozzátartozói is gyarapodtak tudásban és ismeretben a versenyre való felkészülés során.

2010. június 13., vasárnap

Barangolás az EU-ban

2010. május 8.-án a "Barangolás az EU-ban" nevű országos versenyen Cupin Ágnes (IV. osztály), Mladoniczky Szabolcs (III. osztály) és Szarvadi Beatrix (III. osztály) képviselte iskolánkat.
A vetélkedőn 11 csapat mérte össze tudását:
1. Adysok (Kalotaszentkirály - Sâncraiu, Kolozs megye);
2. Barangolók (Szatmárnémeti - Satu Mare, Szatmár megye);
3. Borzos Borzok (Szilágyborzás - Bozieş, Szilágy megye);4. EU-lovagok (Szatmárnémeti - Satu Mare, Szatmár megye); 5. EUrókák (Nagyvárad - Oradea, Bihar megye); 6. Európai Kalandorok (Székelyhíd -Săcueni, Bihar megye);7. Felfedezők (Nagyvárad - Oradea, Bihar megye); 8. Kalandozók (Nagyvárad - Oradea, Bihar megye); 9. Kisokosok (Nagyvárad - Oradea, Bihar megye); 10. Okoskodók (Nagyvárad - Oradea, Bihar megye);
11. Rügyek (Belényes - Beiuş, Bihar megye).
A 11 csapat 11 témakörben bizonyíthatott: Mese, EU-totó, Földrajz, Ez+Az, Igaz - Hamis, Zászlók, Időjárás, Közlekedés, Étkezés, Képeslapok, Barangoló.
A feladatok nagyon változatosak voltak: képeslap szerkesztése, uticél választása, vaktérkép kitöltése képekkel, zászlók színezése, és még sorolhatnám.
A Rügyek nagyon ügyesen dolgozott, igazi csapatot alkottak a tagok.
A nagy munka közepette, Ági kis pihenőt is tartott.
Szabi igazi férfiként viselkedett: szerelt is, hogy a lányoknak legyen mivel dolgozniuk.
Csapatunk 78,5 pontot gyűjtött össze. Büszkék lehetünk rájuk.
Míg a zsűri összeszámolta a pontszámokat, addig a Szent László Római Katolikus Teológiai Liceumból átmentünk a Római katolikus bazilikába, ahol megfigyeltük a freskókat, és a Szent László egyházművészeti múzeum kiállított tárgyait csodálhattuk meg.Fügedy Anikó tanító néni tanított pár tánclépést a szünetben, ami után eredményhirdetés következett.
Pető Csilla, parlamenti képviselő, különdíjakat osztott ki a résztvevő csapatoknak.
Rügyeink is különdíjasok lettek.
A vetélkedő összegzéseként elmondhatom, hogy nem csak ajándékokkal gazdagodtunk, hanem tudással és tapasztalattal is. Mindezt köszönjük a verseny fáradhatatlan szervezőjének, Tankó Zitának.

2010. május 9., vasárnap

Anyák napja

Május első vasárnapján osztályelőadással köszöntöttük az édesanyákat a reformárus templomban.
Édesanyának lenni nem egyszerű dolog. Sokszor öröm, kitüntetés, de ugyanakkor hatalmas felelősség. Köszönjük minden egyes édesanyának, hogy felelősséget vállalt, vállal és válalni fog gyermekéért, szereti, gondoskodik róla, és próbálja a szépre, jóra, értéktelire neveli csemetéjét.
''Örvend az ég vigasságos dícséretekkel.
Ragyog a nap sugarával, tiszta fényével.
Csillagok felderülnek, homályt messze kerülnek.
Minden emberek örülnek, dalt zengedeznek.

Hőn szeretett, drága anyám esdekel értem.
Mosolyogva bocsájtja meg minden kis vétkem.
Azt kívánjuk szívesen, hogy az Isten éltessen.
Testi-lelki áldásával szerencséltessen."
Édesanyám: " Tiszta szívemből kívánom,
Sokáig élj ezen a világon."
"Esdő imám száll a magas égbe,
Hogy lehessek anyám büszkesége.
Isten ahhoz erőt adjon nekem,
Hogy anyámnak gondját átvehessem."
"Kívánjuk mi tiszta szívből, sose érjen bánat,
Éltetekben csak boldogság dala muzsikálhat. "

Virágültetés

Ez évben is megünnepeltük a Föld napját. Virágokat ültettünk, rendbeszedtük a gondjainkra bízott kiskertet.
Felelősek vagyunk Földünkért. Minden személynek nagy szerepe van környezete szebbé tételében.
Munkánkat látva, más emberek is tanulnak cselekedeteinkből.
Mutassunk jó példát másoknak, vigyázzunk környezetünkre, óvjuk Földünket!

"Kék bolygónk már nem sokat bír,/ Az arcunkon virít a pír,/ Mert fontosabb a kényelmünk,/ Mint a saját egészségünk. "