2011. április 15-én immár második alkalommal szerveztük meg Belényesben a Regemondó verseny megyei fordulóját.
Nagyszalonta, Margitta, Élesd, Nagyvárad és Belényes körzetéből érkeztek tanulók, összesen tízen.
A vendégeket a IV. osztályos tanulók köszöntötték furulya és énekszóval.
Regék és népmondák hangzottak el a magyar történelem nagyjairól, sőt még a várasfenesi Bélavárról is.
Első lett Szatmári Loretta (ő képviselhette megyénket a marosvásárhelyi országos döntőn), második Erdődi Ferenc, mindketten Rusz Csilla, nagyváradi tanítónő diákjai, harmadik a várasfenesi Petka Szilárd, Boros Erzsébet tanítványa.
A verseny után ellátogattunk Várasfenesre, a Vura Ferenc által létrehozott tájházat barangoltuk be, ahol a környékünkre jellemző régi tárgyakat csodálhattunk meg.
Láttunk felvetett ágyat, népviseletet, régi falvédőket és képeket, búbos kemencét és még sok mindent, amelyekről Juli néni örömmel mesélt nekünk, és válaszolt az érdeklődők kérdéseire.
A tájházban nemcsak örömmel fogadtak bennünket, de egy kis meglepetést is előkészítettek a regélőknek és kísérőiknek, meleg teával és sütivel gondoskodtak a rólunk.
A csoportkép a tájház előtt készült, innen utunk a Bélavárhoz vezetett. Embert és erőtpróbáló feladat volt a túra, a kísérők közül többen döntöttek úgy, hogy megvárják a csapatot a hegy alatti tisztáson.
Mászás közben volt olyan is, akinél "kifogyott a Duracell", majd újra feltöltődött. Annak ellenére, hogy csak romok vártak bennünket a csúcson, érdemes volt meghódítani azt. A gyönyörű kilátás és lelki feltöltődés volt a jutalma azoknak akik vállalkoztak rá.
2013. szeptember 5., csütörtök
Döbbenet
"Ezek a csírák már megint benőtték magukat a döntőbe!"- fogalmazott így egy váradi tanuló a Kurutty megyei döntője után.
2011. április 9-én újra Nagyvárad felé vettük az irányt, igyekeztük a Kurutty megyei szakaszára a mi kis Rügyeinkkel.
Nevükhöz méltóan a növényvilág témakörében nyújtották a legjobb teljesítményt, de maximális pontszámot értek el zenéből és idegen nyelvből is.
Anyanyelvnél a nagyok Füles valamelyik "hőstettéről" írtak vidám versikét.
A híres emberek kicsit meggondolkoztatták a Rügyeket, de végül szépen összehoztak 7 pontot.
Az eredményhírdetés előtt Szallós Ildikó tanító néni jól megmozgatta a társaságot, a gyermekek együtt táncoltak és közben dalolták a slágereket. A Vukk aratta a legnagyobb sikert.
Első lett a Rügyek, második a Pitypang, Micskéről, harmadik a Csipet-csapat, Székelyhídról. Gratulálunk nekik, nagyon ügyesen, szépen és eredményesen dolgoztak együtt.
2011. április 9-én újra Nagyvárad felé vettük az irányt, igyekeztük a Kurutty megyei szakaszára a mi kis Rügyeinkkel.
Nevükhöz méltóan a növényvilág témakörében nyújtották a legjobb teljesítményt, de maximális pontszámot értek el zenéből és idegen nyelvből is.
Íme a végeredmény:
Az eredményhírdetés előtt Szallós Ildikó tanító néni jól megmozgatta a társaságot, a gyermekek együtt táncoltak és közben dalolták a slágereket. A Vukk aratta a legnagyobb sikert.
Első lett a Rügyek, második a Pitypang, Micskéről, harmadik a Csipet-csapat, Székelyhídról. Gratulálunk nekik, nagyon ügyesen, szépen és eredményesen dolgoztak együtt.
2013. szeptember 4., szerda
Gyökereink
"...így készülünk szelíd háborúra,
mindig magunkért, soha mások ellen,
sót párolunk és vásznakat szövünk,
s míg kisebbítnek, lassan megnövünk!"
2011. március 15-én együtt ünnepeltünk városunk magyar tagozatos óvodásaival. Ismerkedtünk egymással és nemzetünk jelképeivel - mert tudnunk kell, hogy hova tartozunk.
Összetartozunk, mert összeköt bennünket az anyanyelvünk, őseink dicső múltja, szülőföldünk szeretete és a jövőbe vetett hitünk. Fontosak ezek a közös alkalmak, mert erősítik a közösséget, s ez számunkra elhanyagolhatatlan.
Együtt színeztünk, majd katonadalokat és Kossuth-nótákat harsogtunk, és néhány kisdiák az alkalomhoz illő verset is előadott.
Remélem, ezek a gyermekek soha nem fogják szégyellni azt, amiért annak idején a szabadságharc hősei feláldozták az életüket. Remélem azt, hogy egyenes derékkal, szilárdan, állhatatosan, hűségesen, tisztességesen és becsületesen állják meg a helyüket az életben, épp úgy, mint a Nyergestetőn a fenyőfák.
Megint Kurutty
2011. március 5-én két csapattal Nagyváradra mentünk a Kurutty körzeti szakaszára.
Íme a két csapat, a Rügyek és a Barangolók.A mi termünkben hat csapat versengett egymással, három nagyváradi, egy élesdi és a mi két csapatunk.
Anyanyelv témakörrel kezdődött a vetélkedő. Milne Micimackója mindenkit levett a lábáról, nagyon megszerettük, és örültünk annak, hogy egy ilyen kedves, barátságos és falánk medvéről tanulhattunk a felkészülés során. A próbán a csapatok hírdetést szerkesztettek, és dalszövegírókká váltak, ugyanis a Pál, Kata, Péter... szövegét kellett átírják.
Állatvilág témakörben a Barangolók bizonyult a legügyesebbnek, és az ügyességi verseny során is övék volt a legötletesebb és legemlékezetesebb megoldás.
Idegen nyelvből 3 perces jelenetet mutattak be a csapatok, állatszereplőkkel. Szabi nyúlnak, Robi bagolynak, Viki medvének öltözött, és összefogtak, hogy megmentsék a fenyőt (akit Viktor alakított).
Hanna Bagolynak, Dani Tigrisnek, Jonánatán Zsebibabának, Andrea pedig Nyúlnak öltözött. A jelenetben Zsebibabát tanították meg számolni. Úgy látszik jól megtanították, mert nekik adták a legtöbb pontot. Talán próbára akarták tenni a kis kengurut, hogy meg tudja-e számolni?
Első lett a Brekex, nagyváradi csapat, második a Rügyek, harmadik a Barangolók. Gratulálunk nekik. Az első két csapat jutott tovább a verseny megyei szakaszára.
2013. szeptember 3., kedd
Kincsesbánya
"A nyelvkincs egyúttal gondolatkincs. Akinek több szava van, több ismerete van." (Babits Mihály)
2011. február 17-én iskolánk igazi kincsesbányává változott, hiszen ide érkeztek a környékbeli iskolák legtehetségesebb vers- és mesemondó elemistái. Két országos verseny körzeti szakasza vonzotta őket, a Kányádi Sándor szavalóverseny és a Regemondó. Három teremben folyt a verseny egyidejűleg, egyikben az I-II osztályos szavalók, másikban a III-IV osztályos versmondók, a harmadikban a regélők adták elő irodalmunk gyöngyszemeit.
Vidámságot, jókedvet és félelmet is leolvashattunk gyermekeink arcáról. Minden egyes résztvevőnek gratulálok a teljesítményéhez ezúton is.
Tudom, hogy nem könnyű megszólalni egy olyan közösségben, ahol hirtelen minden tekintet rátok szegeződik, de ti nemcsak elmondtátok, hanem remekül előadtátok a verseket és regéket, nagyszerűen képviseltétek iskoláitokat és büszkeséggel töltöttétek el tanítóitok szívét.
Körzetünket képviselhette a szavalóverseny megyei szakaszán és derekasan helytállt Hanna és egy tárkányi kislány, aki a második képen látható.
A háttér Boros Erzsébet, várasfenesi tanítónő munkája. Igényességet tanulhatunk tőle, és egy tanítási módszert, amit a legtöbb tankönyv nem említ; a lényege az, hogy mikor igazgyöngyöket mutatunk a gyermekeknek, fordítsunk figyelmet arra is, hogy mire rakjuk, mert a különlegeset különlegesen kell tálalnunk.
A regélők közül továbbjutott: Petka Szilárd, várasfenesi tanuló, és Jonatán, a mi iskolánk diákja.
Köszönjük mindhárom csoport zsűritagjának, hogy segítette és segíti munkánkat, köszönjük, hogy számíthatunk rájuk.
2012. február 21., kedd
Őrizzük meg egészségünket
Az Őrizzük meg egészségünket olyan oktatási projekt, amely szorosan kapcsolódik az egészségnevelés tantárgyához. Ennek a projektnek mi is részesei lehettünk.
A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmünket arra, hogy egészségesebb életmódot folytassunk, és figyeljünk testünk és környezetünk ápolására, tisztántartására, higiéniájára.
A program elméleti résszel kezdődött, amikor megismerkedhettünk néhány baktériummal, és azok tevékenységével a szervezetünkben.
A gyakorlati részben kísérleteknek lehettünk szemtanúi: a kísérleteket végző felnőttek különböző helyekről vettek mintákat: kilincsről, padról, Szabi tenyeréből, s azokat elemezték.
Sőt, mikroszkóp segítségével még azt is megnézhettük, hogy milyen sok bacilus van körülöttünk.
Az az ember, aki nem beteg nem is tudja felfogni azt, hogy milyen nagy ajéndék birtokosa. Sajnos az egészséget csak akkor kezdjük értékelni, amikor már nincs. Ez az alkalom arra hívta fel tanulóink figyelmét, hogy próbáljuk megbecsülni ezt a nagy ajándékot. Mossunk gyakrabban kezet, ápoljuk testünket, táplálkozzunk helyesen, mozogjunk többet, és fordítsunk naponta megfelelő időt a pihenésre, az alvásra, hogy szervezetünk ellenállóbb legyen a baktériumokkal szemben.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)