Sonkolyoson

Szeptemberben, az új tanév kezdetén őszi, betakarítási munkálaton vett részt közösségünk. Sonkolyosra mentünk, ugyanis Ottó hívott meg bennünket krumplit szedni.
Mindenki izgatottan várta a kijelölt napot, ugyanis vonattal mentünk a "tett színhelyére". Vonzotta a gyermekeket a közös tanórán kívüli tevékenység, a vonatozás és az osztálytársuk szülőfalujának és otthonának a megismerése.
Ottó és Henike, a helybeliek, a vasútállomáson vártak bennünket, és vezették csapatunkat a házigazda otthonáig. Gyönyörű volt a reggel, a gyermekek útközben megfigyelték a Pontoskőt, a bokrokon csiripelő madárkákat, a szántóföldeket és az utunkba kerülő gyógynövényeket.
Kati néni, Ottó anyukája, harapnivalóval és meleg teával várt bennünket. A falatozás után az udvartól a kertig mindent tüzetesen megfigyeltünk, megnéztük a kiscicákat, a borjakat, a malacokat, felfedeztük a tyúkok tojóhelyeit, a traktor pótkocsijára, az úgynevezett "remorkára" többen is felpattantak a gyermekek közül, és megbeszéltük azt is, hogy mi a különbség a hordó és a kád között.
Ottó mindent megmutatott nekünk, még játékait is megosztotta társaival. Volt nagy zsivaj, lárma az udvaron, amely nagyobb volt, mint az iskolánkban a játékra kijelölt részünk.
A játszás után kezdődött a nagy munka. A pityókákat lóval kiforgatták a földből, nekünk csak össze kellett gyűjtenünk őket. Mindenki serényen dolgozott, s így hamar megteltek a vödrök; a lelkes gyermekcsapatok még versenyeztek is azon, hogy melyikük gyűjt több burgonyát.
Ez az alkalom jó volt arra, hogy megtapasztaljuk milyen fáradságos munkával telik a földművelő ember élete, s megtanuljuk tisztelni és megbecsülni a munkáját; hogy rájöjjünk arra: a munka nem szégyen, sőt a munkára kész embereké a jövő. Minden ember maga választja meg sorsának alakulását, ha lustálkodással, henyéléssel tölti mindennapjait nem számíthat bő termésre, de ha szorgoskodik, tevékenykedik, munkájának eredménye lesz.
Mire a munkát befejeztük délre harangoztak. Ekkor mindenki szalonnasütésre gyűlt össze.
"Ha krumpli se volna,
fölkopna az állunk" írja Kányádi Sándor a Krumplis mese című versében. Milyen jó, hogy nekünk nem kell ettől tartanunk!
Pirultak a szalonnák, csöpögött a zsír, s a munkában elfáradtak új erőt meríthettek. A kertből szép kilátás nyílt a Pontoskőre, Ottó el is mesélt nekünk egy mondát róla.
Ebéd után elérkezett a játszás ideje. A betonrengetegből jött gyermekek nagyon örültek annak, hogy kedvükre szaladgálhattak a már üres krumpliföldön, itt nem kellett attól tartani, hogy ha elesik valaki kilyukad a nadrágja, mindenki vígan hemperghőzhetett a fűben, s játszhatott Rabló-pandúrosat.
Játék közben megérkezett a fánk is, és mindenki tömhette magába a finom desszertet. Indulás előtt még összeálltunk egy közös kép erejéig, hogy legyen mit kiraknunk az osztályunk előtt levő kis folyosóra, s ha majd a szünetekben rápillantunk, akkor jusson eszünkbe ez az örömteli nap.
Az állomáson a vonatra várva zálogosdit játszottunk a negyedikesek vezénylésével. Házigazdáink elkísértek bennünket, és mi a vonatból integetve búcsúztunk el tőlük.
Köszönjük a Kovács családnak, hogy vendégül látott bennünket, tudjuk, hogy nem volt kis dolog ennyi gyermeket fogadni az otthonukban, s mindent közszemlére tenni a kíváncsi szemek előtt. Azt is tudjuk, hogy azt a munkát, amit a mi lelkes csapatunk végzett, ők is elvégezhették volna nyugodtabb körülmények között, kevesebb felfordulással. Épp ezért, nagyon hálásak vagyunk nekik, amiért segítettek nekünk jobb, szorgosabb és emberközelibb gyermekeket nevelni.

Hétből öt - Amit akkor nem tudtam elmondani...

Drága tanítványaim,
2006-ban, amikor nekilódultunk ennek a korszaknak, nem ígérkezett ilyen göröngyösnek az utunk. De hiszem, hogy semmi sem történik velünk véletlenül. Mikor ti félúton jártatok, nálamnál okosabb emberek azt tanácsolták nekem, hogy válasszak egy biztosabb munkahelyet. Nem tettem, mert hittem, és hiszem, hogy nem véletlenül vagyok Belényesben.
Ennek a bizonytalan helyzetnek az lett a következménye, hogy jó mélyen a szívembe zártalak benneteket, hiszen az ember csak akkor kezdi el értékelni a drágakincset ami a birtokában van, ha eljön az idő, hogy meg kell válni tőle. Hiszem azt, hogy mindegyikőtök nagyon értékes egyén, egy "csodálatos világ". Az én életemben ti fények voltatok, beragyogtátok mindennapjaimat.
Titeket ajándékul kaptalak, s az volt a feladatom, hogy csiszoljam, formáljam a személyiségeteket. Próbáltam ezt a feladatot a tőlem telhető lehető legjobban teljesíteni, bár néha akaratlanul is ejtettem hibákat. De remélem, hogy ti nem a hibáimra, hanem az együtt töltött értékes és örömteli pillanatokra gondoltok vissza szívesen.
Köszönöm azt a sok szeretetet amit kaptam tőletek, és kérlek ne feledjétek, én mindig örülök, ha látlak benneteket.
Szüleiteknek köszönöm a bizalmat, hogy engem választottak, és a kezembe adtak titeket.
Egy idézettel búcsúzom tőletek, ami az élet göröngyös útjain majd jusson eszetekbe: "Isten, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek"(Wass Albert)
Szeretettel:
Mónika tanító néni

Ákos, te hozod a vakációt!

Lőrincz Ákos, akinek a szülei a szőlőhegyre építettek egy hétvégi házat, júniusban ünnepli a születésnapját. Anyukája egy reggel azzal az ötlettel állt elő, hogy fia születésnapját kint a szabadban, távol a város zajától és rohanásától, csendben, nyugodt körülmények között ünnepeljük meg. Örültünk a meghívásnak, hisz júniusban, a tanév végén már amúgy is mindenki fáradt az egész évi kemény munkától, ezért az Ákosékhoz való kirándulás ötlete kész felüdülésként hatott a gyermekseregre.
A megbeszélt napon az igazgatóság engedélyével közösségünk útra kelt. A város végénél várt bennünket a traktor, úgyhogy a kimerült lábak megpihenhettek, de a szájak nem bizonyultak fáradtnak. Valaki rácsendített egy tanult gyermekdalra s már a traktor duruzsolását is elnyomta a vidáman éneklő csapat. Mikor egy meredek emelkedőhöz értünk lepattantunk a traktorról és gyalog folytattuk tovább az utunkat. Csodálva a szép réti virágokat, a ragyogó napsütést, a csiripelő madarakat hamar célhoz értünk. A nagyobb lányok ledobták fölösleges ruhájukat, és fürdőruhában kiültek napozni, a fiúk azonnal futballcsapatokat szerveztek, s a lekaszált réten megkezdődött a rangadó. Mindenki jól érezte magát, a kicsik hátizsákjából előkerült egy-két baba, meg társasjáték, volt aki a homokban alagutat ásott és várat épített, voltak akik a hintát ostromolták meg. Volt még fáramászás, szalonnasütés, közös játék, móka és kacagás. Minden gyermek szívében örömmel gondol vissza erre a tanév végi szabadban, közösen eltöltött, vidám napra.

Ákos, Isten éltessen!

A ti napotok

2010. júniusában, a Gyermeknapot együtt ünnepelhettük mézgedi barátainkkal. Miután vendégeinket köszöntöttük az osztályunkban, utunk a belényesi csokigyárba vezetett.
Ott megtudhattuk, hogy az alapanyagot Belgiumból hozzák, onnan, ahol a legfinomabb csokikat készítik. Minden gyermek kapott egyszer használatos hajhálót, és műanyag zoknit, nehogy valamilyen szennyeződés kerüljön a nyalánkságba. Először a melegszobába vezetett az utunk, ahol az alapanyagot felolvasztják. Itt, egy megnevezett edénybe sorra mindenki belenyújthatta az ujját, és megnyalhatta, hogy milyen íze van a folyékony csokinak. Majd megcsodáltuk a gépeket, és a futószalagon vonuló csokikat. A dolgozók gyors munkáját ámuldozva néztük, akik percenként több mint száz csokiba raktak pálcikát, majd csodálkoztunk azon, hogy milyen gyorsan csomagolják be a kész terméket. A tulajdonos megengedte, hogy mindenki kihúzzon egy csokit a futószalagon levő formákból, s azt ízlelgetve néztük tovább a csomagolás folyamatát. Mindenki jó szájízzel és egy doboz csokival folytathatta útját.
Utunk a múzeumba vezetett, ahol sok szép érdekes tárgy repített vissza bennünket őseink idejébe.
Legjobban a katonarukák és a fegyverek nyűgözték le a gyermekeket. A múzeumi látogatás után csillapítottuk étvágyunkat egy-egy pizzával.
Majd a játszótér hívogatására mondtunk igent, és feledkeztünk bele a játékba.
Játszva, tanulva, szórakozva telt el ez a nap, a gyermekek örömére.

Jutalom

A kitartó tanulás és a hónapokon át tartó megfeszített munka jutalma egy élményekkel teli kirándulás lett a magyar "tengerpartra".Iskolánkból két csapat indulhatott:

- a Rügyek azért, mert országos negyedik lett a Kuruttyon;
- a másik azért, mert a mi iskolánk szervezte meg a Regemondó verseny megyei szakaszát.
Siófokon egy gyönyörű szállodában volt a szállásunk, ahonnan megérkezés után már félórával a hűs habokba vezetett a lurkók útja.
Másnap egy nap erejéig a gyermekek felhőtlen szórakozása érdekében történt egy kis csere a csapatok alakulásában, ugyanis lett egy lány-, és egy fiúcsapatunk.Míg a lányok hajókáztak, hattyúkat etettek és megnézték a környék nevezetességeit, ellátogattak Tihanyba, addig a fiúk szurkoltak, játszottak, harcoltak, falat másztak Budapesten a Napozóréten.
Másnap nagy örömünkre a programok fedték egymást, s így együtt játszhattunk, szórakozhattunk és barangolhattuk be a Napozóréten kialakított Nemzetek utcáját.

Nagy örömünkre ellátogattunk az állatkertbe is, ahol lenyűgözött bennünket a sok látnivaló és még a lábfájásunkról is megfeledkeztünk, amelyet a hatalmas területen levő állatkert bejárása okozhatott volna.

Igazi meglepetés és feledhetetlen élmény volt, hogy Magyarország államelnökének, Sólyom Lászlónak a meghívására eljuthattunk Kocsis Zoltán komolyzenei koncertjére, amelyet a Művészetek palotájában tartottak.

Ezúton is köszönetünket fejezzük ki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagjainak, valamint a Kurutty Oktatási Program szervezőinek, hogy lehetővé tették ingyenes részvételünket ezeken a csodálatos eseményeken, gondoskodtak a többfogásos ételekről és a lenyűgöző szálláshelyről.

Útban hazafelé megálltunk Budapesten, s megnéztük a Tropikáriumot is, ahol a mélyvízi világ egy részének és a trópusi őserdő egy kicsi darabkájának tanulmányozásával gazdagodhattunk.

Gyarapodtunk tudománnyal, élményekkel, barátokkal, ismerősökkel és tapasztalatokkal.
Ábel, a csapatkapitány, csak azt sajnálja, hogy jövőre már nem Kurttyolhat, mert ötödikes lesz.